Mátyás király kedvenc hala, a viza

Bizonyára ma sokan meglepődnének azon, ha egyszer csak cápaméretű halak tűnnének fel a Dunában. Évszázadokkal ezelőtt ez megszokott látvány volt, az ember azonban mindent megtett annak érdekében, hogy az édesvizek óriásai eltűnjenek a Duna középső szakaszáról.

A középkori Magyarország híresen gazdag volt halakban. Galeotto Marzio, olasz humanista, aki gyakran megfordult hazánkban, így írt például a Tiszáról, annak halbőséget látva: „kétharmad része víz, egyharmad része hal.” Az összes halfaj közül a tokfélék közé tartozó vizát tartották a legértékesebbnek, amit a királyok halának is neveztek.

Régészeti leletek is bizonyítják, hogy a tokfélék halászata egészen az őskorig nyúlik vissza. A Duna magyarországi szakaszán a 11-15. században volt a tokhalászat virágkora, ekkor évente 1000-1500 tonna halat is kifoghattak. Több régi írás is fennmaradt a vizáról. 1051-ben, mikor III. Henrik császár élelmiszert kért a visszavonuló német katonák számára, I. András király 50 vizát juttatott számukra, 1230-ban pedig IV. Béla, hálája jeléül, az ausztriai Heiligenkreuz cisztercita kolostorát ajándékozta meg 200 vizával.

Forrás: Wikipédia

Fekete-tengertől a Szigetközig

A viza az édesvizekben előforduló halak közül az egyik legnagyobb, a méretesebb példányok 4-5 méter hosszúak is lehetnek, tömegük pedig 5-600 kg-ot is elérheti, de fogtak már 7 méteres, 12 mázsánál nagyobb példányt is. A viza a 100 éves kort is megérheti, a hímek 10-13 éves korukban, a nőstények 13-15 éves korukban válnak ivaréretté. A viza ún. anadrom hal, azaz tengerben él, de íváskor felúszik a nagyobb folyókba, több száz vagy ezer kilométert vándorolva.

Egykor a vizák az év két szakában, késő ősszel és tavasszal érkeztek az ívóhelyek közelébe, az egyik fő vándorlási útvonaluknak számító Dunán. Évszázadokon keresztül közismert ívóhelyeik voltak például a Szigetköz és a Csallóköz térségében található mérsékelten áramló, kavicsos aljzatú, mélyebb mederszakaszok. „Bizonyos, hogy az év két szakában a vizák szinte menetrendszerű pontossággal érkeztek. Ilyenkor a Duna, ha még vagy már nem fedte jég- valósággal megáradt a vizák rajaitól.”- írja Zolnay László, a Kincses Magyarország című könyvében. Az ősszel felúszó halak a mederben vermeltek el, és várták ki a tavaszi ívás idejét, ami után vissza is indultak a tengerbe. Később az ivadékok is megindultak a folyón lefelé, de kezdetben csak a torkolatvidék félsós vizében éldegéltek, és csak pár év után költöztek át a tengerbe.

Forrás: Wikipédia

Mátyás király kedvenc hala

A viza halászata döntően királyi felségjog volt, és nem lehetett akárhol vizát fogni. Az ország leghíresebb vizafogó helyei Komáromban és környékén voltak, de például Budapesten, a mai XIII. kerületben a Vizafogó név is egy ilyen hely nevét őrzi, egy XVII. században készült, a Csepel-szigetet ábrázoló térképen pedig hat vizafogó látható a sziget mentén. A vizákat általában egy speciális rekesztő csapda, a szégye segítségével fogták ki. Ez az aljzatba levert cölöpsorból készült, mellyel a medret parttól partig lerekesztették. A folyásirány szerinti alsó cölöpsoron kialakított kapun keresztül a felfelé vándorló halak beúsztak a lerekesztett részre, ahonnan már csak a hálók irányába vezetett az út. Az úszó halrajok tereléséhez gyakran nagy hangzavart is keltettek a parton, nemcsak síppal, dobbal, de ágyúszóval is űzték a halakat. A szégyéről kapta nevét egy alsó-szigetközi település, Szőgye is, mely jelentős vizafogó hely volt.

Szégye

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

A török időkben megjelent egy másik halászati módszer is, a vizahorog. A folyómeder alján egy erős kötelet vagy láncot rögzítettek keresztirányban, amelyre akár több száz 15-20 cm-es horgot kötöttek. A mederfenék középső részén úszó vizák egyszerűen beleakadtak a csalétek nélküli horgokba.

A vizahalászat nagy látványosságnak számított, alkalmanként az uralkodók is végignézték azt, mint például Zsigmond király 1412-ben Komáromnál. Mátyás király is nagy becsben tartotta a folyók óriásait, és több tucat vizát hozatott a Dunából a tatai Öreg-tóba, hogy ő és vendégei kedvükre gyönyörködhessenek a fejedelmi halakban. A vizák azonban nem sokáig bírták az állóvízben.

Úszóhólyag a borban

A kifogott vizákat olykor élve tárolták, ilyenkor egész folyórészeket rekesztettek el. Ilyen hely lehetett például az óbudai Hajógyári-sziget melletti kis Duna-ág is. A sózott, darabolt halakat hordóban szállították Bécsbe, Krakkóba, sőt még Párizsba is. Ritkán az is előfordult, hogy a hatalmas halakat hajók után kötötték, és úgy úsztatták Bécsig azokat.

A Volgából fogták ki ezt az 1000 kg-os, több mint 4 méteres vizát, aminek bőre a Kazanyi Tatár Nemzeti Múzeumban látható

Forrás: Wikipédia

A viza húsát számtalan formában készítették, például Galgóczi István Szakácsi Tudoman c. 1622-es kézirata a vizának 19 féle elkészítési módját sorolja fel, köztük olyan ételekkel, mint például a vizaikrából készült fánk. A viza ikrája, az igazi fekete kaviár ma is az egyik legkeresettebb és legdrágább, 100 g kaviár ára akár 100 ezer forint is lehet. A nagyobb, 600 kg-os példányokból akár 100 kg ikrát is nyerhetnek, de ma már csak a tenyésztett állatokat lehet erre a célra felhasználni. Régen a viza úszóhólyagját is számtalan célra használták. A gyógyászatban például sebtapasz céljára hasznosították, a háztartásokban a kocsonyák zselésítő anyagaként, de ragasztóanyagnak, de selyem fényesítésére és fehér borok derítésére is épp úgy használták.

A túlzott mértékű halászat miatt a viza a 16. századtól kezdve már egyre kisebb számban jelent meg vizeinkben, a XIX. században pedig már annyira megritkult, hogy megszűnt a rendszeresen vizahalászat. Míg a XV. században évente mintegy tíz-harmincezer vizát foghattak Magyarországon, a XX. században összesen 42 vizafogást jegyeztek fel. Sokan azt gondolják, hogy a Vaskapu-erőmű megépítése miatt nem láthatunk ma már itthon vizát. De az igazság az, hogy a viza közép-dunai állománya a XX. századra, már a Vaskapu-erőmű megépítése előtt összeomlott, és ennek legfőbb oka a túlhalászat volt.

Az írás a Turista Magazin 2017. júniusi számában megjelent cikk szerkesztett változata.

2017. augusztus 2.