A Föld lassan belehal,
mi meg rá sem hederítünk

Rég vártam már arra, hogy végre a színházak is foglalkozzanak a klímaváltozással, elvégre mégis csak korunk egyik legnagyobb globális kihívásáról van szó. Nemrégiben végre eljutottam a Vígszínházba, ahol tavaly óta játsszák Mike Barttlet Földrengés Londonban című darabját, mely keményen szembesít bennünket a problémával és azzal a nemtörődömséggel, amivel ehhez egy átlag földlakó viszonyul.

A történet középpontjában három lánytestvér áll. Édesanyjuk meghalt, amikor ők még gyerekek voltak, édesapjuk pedig elhagyta őket. Amikor bekapcsolódunk az életükbe, Sarah, a legidősebb lány, épp karrierje csúcspontján, a klímaváltozásért is felelős környezetvédelmi miniszter. Jasmine, a legkisebb lány egyetemista és egyáltalán nem találja a helyét a világban, minden és mindenki ellen lázad. A középső lány, Freya pedig, komoly vívódások közepette épp gyermeket vár. Az ő személyes sorsukon, küzdelmükön, egymáshoz, az apjukhoz és a világhoz való viszonyukon keresztül mesél a darab a XXI. század nagy kérdéseiről.

A lányok apja, Robert Crannock, híres klímakutató, akit karrierje kezdetén, valamikor a hetvenes években, megkörnyékez egy légitársaság, hogy írjon számukra olyan tanulmányokat, melyek azt bizonyítják, hogy a légi közlekedés nem káros a környezetre nézve és nem járul hozzá a globális felmelegedéshez. Crannock eleinte nem hajlandó erre, később azonban, meghajlik a cég kérése előtt, és van az a pénz, amiért szembe megy kutatásaival és saját meggyőződésével is.

A történet nem teljesen fiktív. A globális felmelegedésről már a hatvanas-hetvenes években is beszéltek. 1981-ben Lenny Bernstein, az Exxon olajvállalat kutatója jelentésében figyelmeztette a a világ legnagyobb olajvállalatának vezetőségét a fosszilis tüzelőanyagok és a globális felmelegedés közötti összefüggésre. A cég azonban három évtizedig hallgatott erről, a felmelegedést cáfoló tudományos jelentések elkészítésére viszont, a feltételezések szerint, sok-sok dollármilliót költöttek.

Ma már a klímaváltozást tényként kezeljük, még akkor is, ha a Föld egyetlen szuperhatalmában épp most söprik le a témát az asztalról. A többség elismeri azt, hogy az emberi tevékenység miatt melegszik a légkör hőmérséklete. Ennek ellenére a hétköznapokban mégis úgy teszünk, mintha semmit nem kellene kezdenünk ezzel a helyzettel, mintha nem a mi, mindannyiunk közös felelőssége lenne a földi élet jövője.

A darab kíméletlenül szembesít bennünket önzőségünkkel, nemtörődömségünkkel és a fogyasztói társadalom őrületével. S bár az előadás három órás, egy percig sem untat, köszönhető ez többek között Eszenyi Enikő remek rendezésnek és a látványos videotechnika alkalmazásának.

2017. március 28.