A titokzatos Turjánvidék

Talán sokan még soha nem hallottak erről a különös vidékről, pedig itt, a rákosi vipera, a túzok vagy az ürge mellett még közel 300 más védett faj is él. Itt, ahol az ország egyik legnagyobb katonai lőtere is található.

A Turjánvidék 80 km hosszan, de csak néhány kilométer szélességben húzódik végig a Duna-Tisza közi Homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál. Az Alföldön a vizenyős, süppedékes, nehezen járható növényzetet nevezik turjánosnak. A Turjánvidéken azonban nemcsak nedves, de száraz élőhelyek – például pusztai tölgyesek, homokpusztagyepek vagy nyáras-borókások– is kialakultak.

A Turjánvidék élővilágát számos veszély fenyegeti, a melegedő klímától kezdve, a helytelen gyepkezeléseken és lecsapolásokon át, az özönnövények terjedéséig. Egy hat évvel ezelőtt elindult LIFE program keretében a szakemberek ezekkel a veszélyeztető tényezőkkel próbálták felvenni a harcot. Ennek érdekében például szántókat alakítottak gyeppé és megoldásokat kerestek a vízhiány enyhítésére is.

Természetvédelem a harcmezőn?

A Táborfalvai Lő- és Gyakorlótér a második legnagyobb aktívan használt katonai lőtér Magyarországon, ahol jelenleg elsősorban missziós kiképzéseket tartanak. Talán meglepő, de épp a közel 130 éve tartó katonai jelenlét az, amely jelentős védelmet jelentett a természetes élőhelyek számára, hisz itt nem vontak mezőgazdasági művelés alá területeket, és senki nem akart lakóparkot vagy plázát építeni a homoki nőszirom és az ürge élőhelyén.

A projekt során a természetvédelmi szakemberek segítséget nyújtottak a katonáknak ahhoz, hogy a lőtér használata közben az ott található természeti értékeket megőrizzék. Szigorú szabályokat vezettek be annak érdekében is, hogy például fiókanevelési időszakban a madarak zavartalanul fészkelhessenek. A természetvédelmi munka tervezését az is segítette, hogy a katonák által használt terület zónákra van osztva. A belső szektorokban zajlanak például a lőgyakorlatok vagy a csapatmozgások, míg a külső zónák a biztonsági zónák, ezeknek az a feladata, hogy elválasszák a katonai területeket a lakosság által használt területektől. Vagyis itt semmi katonai jellegű zavarással nem kell számolni, épp ezért a biztonsági zónák természetvédelmi szempontból különösen fontosak.

Limuzinok a viperás gyepen

Egy ilyen területen maradhatott fenn például Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllője, a fokozottan védett rákosi vipera. Bár a lőgyakorlatok itt tényleg nem jelentenek veszélyt az élővilágra, a rendszeresen végzett gépi kaszálás annál inkább. Kiderült ugyanis, hogy rákosi vipera sok más mellett a talaj mikrodomborzatára is nagyon érzékeny, a nagy kaszálógépek pedig, nemcsak hogy búvóhelyet jelentő kis fűcsomókat nem hagytak maguk után, de a talajt is szépen elegyengették. Így szegény vipera a tűző napsütésben nem tudott egy jó kis hepehupa mélyére behúzódni, mert már nem volt hová.

A projekt keretében épp ezért a kaszálás helyett legeltetésre váltottak. A Limousin fajtához tartozó tehenek pedig nemcsak hogy kíméletesebben bánnak a gyeppel, de a talajt is épp a megfelelő mértékben teszik egyenetlenné a viperák számára.

A Turjánvidék nem csak a viperák miatt értékes, egyébként is tele van természeti kincsekkel. 300 védett fajt írtak le a területről, köztük például olyan ritka ízeltlábúakat, mint a magyar futrinka, a magyar tarsza vagy a malackaormányosnak is becézett bütyköshátú ormányosbogár. A területen a hazai természetvédelem egyik emblematikus madara, a túzok is visszatérő vendég, sőt már fészkelt is itt, de a homokpusztákon ürgék is élnek.

Ki állítja meg az özönnövényeket?

A védett növényfajok egyik legnagyobb ellenségének a rohamtempóban terjeszkedő özönnövények számítanak. A Turjánvidéken a selyemkóró, az akác, a bálványfa, a zöld juhar és az ezüstfa jelentik a legnagyobb problémát. A sokak által kedvelt akáccal például az a baj, hogy gyökerén nitrogénmegkötő baktériumok élnek, melyek jelentősen növelik a talaj nitrogéntartalmát, leveleinek bomlása során pedig olyan anyagok szabadulnak fel, melyek akadályozzák a lágyszárúak növekedését, ezért az akácosok aljnövényzete nagyon szegényes.

A selyemkóró őshazájában, az észak-amerikai prérin általában csak szálanként található meg, nem olyan nagy tömegben, mint nálunk. Ott az indiánok a növény minden részét felhasználják. Itthon is próbálkoztak a növény ipari felhasználásával, az azonban nem hozott átütő eredményeket. A selyemkóró azonban maradt, és rohamosan el kezdett terjedni.

Egyelőre nincs ellene hatékony védekezés. Itt a projekt keretében, azokon a területeken, ahol még nem volt tömeges a jelenléte, a szálakon egyenként alkalmaztak vegyszeres ecsetelést. A kezelés hatásos volt, azonban ez a módszer a növény tömeges megjelenésekor már aligha alkalmazható.

A Turjánvidék projekt azért is példaértékű, mert bebizonyította, hogy igenis lehetséges az, hogy különböző ágazatok közös célok érdekében együtt munkálkodjanak. Mert bár látszólag semmi közös sincs a honvédelemben és a természetmegőrzésben, hisz a katona lőni akar, meg robbantani, a természetvédő meg szeretné megőrizni a rákosi viperát, a homoki kikericset és a magyar futrinkát. Azonban ezek az eltérő célok összehangolhatóak. Ahogy ezt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Honvédelmi Minisztérium, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a WWF közös munkája is bizonyítja.

A turistamagazin.hu oldalon megjelent cikk szerkesztett változata

2017. október 23.