Téli vendégek a városban

A hideg hónapokban még a nagyvárosok is meg tudják örvendeztetni a madárbarátokat. A városi parkokban, fasorokban számos északról érkezett vendég keres menedéket és legfőképp élelmet. Érdemes hát nyitott szemmel járni, néha meg-megállni és végigpásztázni a belvárosi fák csupasz koronáit.

Négy éve, télen egyre-másra lehetett híreket hallani hazánkban telelő csonttollúakról. Épp a fővárosban jártunk, és egész hétvégén, bárhová is mentünk, mindenhol a fákat kémleltem, és reméltem, végre én is megláthatom ezeket a különös madarakat. Vasárnap délután, már indulóban voltunk vissza az Alföldre. Szomorúan ültem az autóban, biztosra vettem, hogy ismét lemaradok a csonttollúakról, mikor a Tabánnál megpillantottam egy nagy csapatot az útszéli fákon. Azonnal megálltunk, kiugrottunk az autóból és hosszú percekig le sem vettük szemünket az ostorfák piros bogyóit falatozó csapatról.

Hirtelen jött tömegek

Azóta nem láttam őket, nem csak azért, mert nem volt szerencsém, vagy már kevésbé érdekelnének a madarak, nem is jött azóta ekkora csapat hozzánk telelni. A csonttollúak ugyanis ún. inváziós fajok, akik sokáig nem tűnnek fel, de ha igen, akkor több ezres, hatalmas csapatokban lepik el a városi parkokat.

Csonttollú

Régen nem tudták mire vélni ezeket a hirtelen megjelenő csapatokat, háborúk, természeti csapások előjeleként tekintettek rájuk. Hogy mi okozza az északi madárcsapatok hirtelen, nagy tömegben való megjelenését ma sem tudják pontosan. Az biztos, hogy több összetevő áll a háttérben, például egy különösen jó év a költőhelyen, melynek eredményeként sok fióka repült ki. A kemény, sok hóval járó téli időszakban viszont ez a rengeteg madár nem jut elegendő táplálékhoz, ilyenkor aztán megindulnak dél felé.

A csonttollúak hozzánk Skandinávia legészakibb tájairól és Oroszországból érkeznek. A faj nevét a másodrendű szárnyevezők hegyén található piros, csontkeménységű lemezkékről kapta. Nem ez azonban a madár különös ismertetőjegye, sokkal inkább jellegzetes tollbóbitája, melynek köszönhetően nem lehet más fajjal összetéveszteni.

Keresztcsőrű és a fenyőrigó

Hasonló inváziós faj, és legalább olyan különleges külsővel bír a keresztcsőrű is, mely kis számban a hazai hegységek lucfenyveseiben is költ. Az északi populációk madarai nálunk minden évben megjelennek, december 10-én például Budapesten, a 2. kerületben láttak 13 példányt.

Keresztcsőrűek

Inváziós években, mint legutóbb 2008-09 telén, amikor az északi fenyők termése nem elegendő számukra, jelentős számban húzódnak le Közép- és Dél-Európába telelni. A madár nevét jellegzetesen kereszteződő csőrkáváiról kapta, mellyel remekül tudja a fenyőtobozokat bontogatni, hogy hozzáférjen kedvenc csemegéjéhez a fenyőmaghoz. A táplálékspecialista fajt azért is lehet itthon zömmel a városokban látni, mert főleg ott találnak fenyőket.

Fenyőrigó

A fenyőrigó kis számban költ a hazai középhegységekben, telente viszont nagy csapatokban telel nálunk. Északi fészkelőhelyein tipikus városi madár, mint nálunk a feketerigó. Tápláléka változatos, télen gyommagvakat, kökényt, galagonyát, csipkebogyót, borókát, vadszőlőt egyaránt fogyaszt.

Parkoktól a folyókig

Szórványos téli vendég nálunk a különös nevű, bájos kis pintyféle, a zsezse is. Hogy ezek a téli vendégek mennyire nem kerülik el a zajos belvárosokat sem, arra a zsezse is jó példa. December 10-én a pesti belváros kellős közepén, az Erzsébet téren láttak 30 példányt. Ami szokatlan tömeg, mert átlagos években 1-2 példányt látnak csak a madarászok. „A zsezse invázió várható volt – mondja Orbán Zoltán, az MME sajtószóvivője – mert már ősszel viszonylag sokat fogtak a madarászok, és a svéd kollégák is jelezték, hogy több tízezres nagy csapatokat láttak.”

A madáretetőkön is feltűnhetnek olykor színes északi madárkák, például a fenyőpinty és a gyönyörű süvöltő, amit egyébként gyakran csak jellegzetes hangja árul el.

Süvöltő

A folyók mentén is érdemes távcsővel bóklászni, itt is feltűnhetnek érdekes telelők. Még a Duna fővárosi szakaszán is lehet látni például kercerécét, nagy és kis bukót, és olykor még sarki vagy a Grönlandon és Izlandon költő jeges búvár is feltűnik, és az is előfordulhat, hogy ezeknek a kóborlóknak némelyike az Egyesült Államok és Kanada keleti partvidékéről látogat el hozzánk. De olykor még olyan szürreális helyzeteket is hozhat a tél, mint ami 2010-ben történt, mikor egy pelikán (rózsás gödény) úszkált a Parlament előtt. A madárnak ilyenkor már rég valahol a Nílusnál kellett volna lennie, de az időjárási viszonyok miatt itt ragadhatott.

A nagyobb városokban telelő erdei fülesbaglyokat is láthatunk, ahogy többedmagukkal „nappaloznak” a fákon, és érdeklődő tekintettel pillognak vissza az őket figyelő madárbarát járókelőkre. Budapest központjában azonban hiába is keresnénk őket, a túlzsúfolt, zajos belváros már túl van az ő komfortzónájukon.

A turistamagazin.hu oldalon megjelent cikk szerkesztett változata

2017. december 29.