2018 – az év, amikor búcsút intek a nejlonzacskóknak (legalábbis remélem)

Hiába igyekszem környezettudatosan élni, sárga tetejű szelektív kukánk, amelybe a műanyag és a fém hulladékot gyűjtjük, szinte teljesen megtelik egy hónap alatt. Ezen persze rendre kiakadok, és megfogadom, hogy ezután sokkal kevesebb műanyagba csomagolt holmit veszek majd.

A kukában landoló műanyagok nagy része csomagolás, ezek jó része, józan paraszti ésszel szemlélve is, tök felesleges. Mert minek kell fóliába préselni a kígyóuborkát, miért kell műanyag dobozba is beletenni az egyébként már bezacskózott paradicsomot és miért kell minden egyes apró csokit műanyagba csomagolni, ha már egyszer úgyis dobozba rakták az egészet. Nyilván ezeken a dolgokon leginkább a szakemberek tudnának változtatni, ha akarnának. Mi maximum azzal fejezhetjük ki nemtetszésünket, hogy nem vesszük meg ezeket az árukat.

12 percnyi létért több száz évnyi hiábavalóság

Az élelmiszerüzletek vékony nejlonzacskóit nap mint nap használjuk, mikor gyümölcsöt, zöldséget vagy péksüteményt veszünk. Miközben szorgosan tépkedjük őket, vajon hányan gondolnak bele abba, hogy ezeket a zacskót átlagosan mindössze 12 percig használjuk, ahhoz viszont, hogy eltűnjenek a Föld színéről úgy 500–1000 év kell. Ha egyáltalán…

Vásárláskor én már régóta a saját vászontáskáimat használom, és nem fogadok el ingyen nejlonszatyrokat, akkor sem, ha irtó kedvesen is igyekeznek azt rám tukmálni. (Azon viszont meglepődöm, hogy még mindig meglepődnek azon, hogy nem kérem a táskát, akkor sem, ha az ingyen van.) A vékonyfalú nejlonzacskóktól azonban hiába akarok már jó ideje megszabadulni – újra felhasználom azokat, amit lehet zacskó nélkül vásárolok – valahogy eddig mégsem tűntek el az életemből.

A vászonzacskó-hadjárat

Pár hónapja beszereztem néhány kis vászonzacskót és elkezdtem azokat használni a péksütemények, gyümölcsök és zöldségek vásárlásakor. Bevallom, volt bennem némi félsz azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak majd az üzletekben erre. Tudjuk, hogy a hétköznapok automatizmusában egy kis eltérés a megszokottól elég ahhoz, hogy tomboló vihart generáljunk. Most azonban, közel két hónap elteltével, azt kell mondanom, sokkal kevesebb negatív reakciót kaptam, mint amire előzetesen számítottam.

Legtöbb helyen a pénztárosnak a szeme sem rebbent a vászontasakot látva, máshol csak az okozott némi problémát, hogy vajon saját-e a zacskó vagy azt is az áruházban vettem. Az egyik hipermarketben olyan pénztárossal is találkoztam, aki teljesen oda volt a mintás zacskóktól, egy belvárosi élelmiszer üzletben pedig még előzékenyen ki is vették az almákat, mielőtt lemérték volna azokat, nehogy többet kelljen fizetnem a zacskó miatt. Az egyetlen negatív reakciót, meglepő módon egy piacon kaptam, ahol a fiatal eladó értetlenkedve mutatta a rendhagyó tasakot a kolléganőjének, mikor megkértem, hogy abba tegye bele a szőlőt. A legviccesebb reakcióval pedig kétségkívül az egyik belvárosi pékségben találkoztam. Az eladó srác, mikor arra kértem, hogy a saját zacskómba tegye bele a croissant, összezavarodott kicsit, és a papírzacskóval együtt akarta azt a vászonba beletenni. De aztán gyorsan rájött, hogy ennek semmi értelme nem lenne.

Közös ügyünk

Elég hamar rájöttem arra is, hogy a vászonzacskókkal együtt hétköznapi szokásaimon is változtatnom kell. Például oda kell figyelnem arra, hogy egyáltalán magammal vigyem reggelente a zacskókat, ami egy olyan szétszórt embernek, mint amilyen én vagyok, azért okoz némi kihívást. Az sem árt, ha a piacon, miközben hosszú sor kanyarog mögöttem, nem kell kétségbeesetten kotorászni a táskámban zacskókért. Ehhez az kell, hogy rend legyen a táskámban, ami magával hozza azt is, hogy időről-időre meg kell szabadulnom a táska mélyén kallódó felesleges holmiktól. Az egyre népszerűbb minimalista életmódtól persze még fényévekre vagyok, de hát minden az első, apró lépésekkel kezdődik.

Bár jelentéktelennek tűnnek, ezek a kis zacskók komoly környezeti problémát jelentenek. Tudom, hogy sokan megpróbálnak odafigyelni erre, de azt is látom, hogy az emberek többségében fel sem merül, hogy ezen változtatni kellene, és hogy egyáltalán nincs az rendjén, hogy halomszámra tekerik le a zacskókat a hipermarketekben, majd hazaérve dobják is ki azokat azonnal.

Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy ez a hozzáállás megváltozzon. Hiába van tele az internet az óceánok óriási szemétszigeteivel, nejlonzacskók miatt szenvedő állatok képeivel, valahogy nem megy át az üzenet, mert az emberek többsége még mindig úgy érzi, ehhez neki semmi köze.

2018. január 2.