Randevú a farmosi békákkal

Régóta készültem már arra, hogy részt vegyek egy békamentésen. Farmoson végre sikerült, ráadásul nemcsak barna ásóbékákkal találkoztam, de megismerhettem egy vadregényes, gyönyörű tájat is.

Már jó fél órája áll a vonat, senki nem tud semmit, senki nem mond semmit, az utasok türelme pedig egyre fogy. Nagykátán vagyunk, alig tízpercnyire úti célomtól, Farmostól. Én is egyre idegesebb vagyok, attól félek, már megint nem fogok ásóbékát látni. Eddigi próbálkozásaimat az időjárás hiúsította meg, most meg a vágányzár miatt fogok lemaradni a békamentésről.

Ha egyórás késéssel is, de végre elindulunk. Tápiószentmártonnál már elém tárul a végtelen nádrengeteg, mely körülöleli Farmost. A kis Pest megyei falu Budapesttől 65 km-re, az Északi-középhegység, a Duna–Tisza köze és a Tiszántúl találkozásánál fekvő Tápió-vidék központjában, gyönyörű természeti környezetben fekszik, nem csoda, hogy a barna ásóbékák is itt találtak megfelelő élőhelyet maguknak.

Önkéntesek gumicsizmában

Mikor befut végre a vonat, a farmosi ovisokat még épp ott találom a vasútállomásnál, ahonnan együtt indulunk el az út mellett húzódó békakerítéshez. Itt már várt bennünket a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre, Németh András, aki röviden mesél arról, miért is vagyunk itt, és mi is vár ránk az elkövetkező pár órában. A farmosi ovisok, talán helyzeti előnyükből fakadóan is, eléggé képben vannak a békákkal kapcsolatban, tudják, miért kell segíteni, hová igyekeznek és mire készülnek ilyen elszántan a kis kétéltűek.

Az elmúlt pár hónapot a barna ásóbékák az út egyik oldalán, a talajban töltötték, most pedig azért másznak elő, hogy ösztöneiktől hajtva, elinduljanak a szaporodó helyek felé. Csak az a probléma, hogy a telelőhelyek és a túloldali mocsaras szaporodó helyek között ott húzódik a meglehetősen forgalmas 311-es út, ahol egy béka számára, segítség nélkül, ha nem is lehetetlen, de mindenképpen életveszélyes vállalkozásnak tűnik az átkelés.

Épp ezért indult el 11 évvel ezelőtt a békamentés, mely minden évben ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlik. Február végén a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrei a Tápió Közalapítvány és a Jane Goodall Intézet munkatársaival illetve önkéntesekkel együtt leássák a terelőfalat. A kerítés beszerzése is szép példája annak, ahogy a nemes célok összehozzák a tenni akaró civileket. A fenntartható design egyik hazai képviselője, a Medence csoport termékeinek nagy részét újrahasznosított reklámmolinókból készíti. A táskák és szatyrok készítése során azonban nem használják fel a molinók egészét, ezért néhány éve arra gondoltak, hogy a felesleget szívesen odaadnák valakinek, aki tudja azt használni. Így találtak rá a békamentőkre, akik boldogan fogadták a felajánlást, hisz a molinó kiválóan alkalmas terelőfalnak.

Csapdából a mocsárba

Az ásóbékák szinte minden évben, napra pontosan március elsején indulnak el. Az időjárás azonban nagyban befolyásolja mozgásukat. Ha nagyon hideg az éjszaka, akkor, érthető módon nem nagyon szeretnek kibújni a földből, egy jó eső azonban tömegeket indíthat útnak. A farmosi békamentők évente átlagosan 30 ezer békát segítenek át a számukra veszélyes útszakaszon, de volt olyan év is, amikor 65 ezer béka volt, és olyan is, amikor csak 1500. Márciusban, egy hónapon át önkéntesek segítik az állatok vonulását, főleg óvodás és iskolás csoportok, de sok egyéni jelentkező és család is szeretne részt venni a nem mindennapi munkában.

A nagycsoportos farmosi ovisok többsége most először vesz részt a mentésben, de a békákkal szembeni ellenérzésnek a legtöbb kisgyerekben nyoma sincs. Hamar zsebbe kerülnek a rózsaszín kesztyűk, sárosak lesznek a Hello Kitty-s kabátok és a pöttyös gumicsizmák, de ez most senkit nem zavar. A földbe ásott vödrökből sorra kerülnek elő a kis békák, akik éjszaka megpróbáltak átjutni az úton, de szerencséjükre nem jutottak messzire. A békák a terelőfal mellett haladva, átjutási lehetőség után kutatva pottyannak bele az ideiglenes csapdába, amiről akkor ők még nem tudják, hogy az életet jelenti számukra. Az ovisok végigjárják az úttal párhuzamosan húzódó kerítést, és a 79 földbe ásott vödröt egytől-egyig átkutatják. Mivel az éjszaka hűvös és csapadékmentes volt, nem indult el túl sok állat, kicsit több mint száz békát találunk, egy nappal korábban, az éjszakai esőnek köszönhetően, az önkéntesek 1500 állatot mentettek.

A békákat innen aztán átvisszük az út túloldalán húzódó nádasba, és ott engedjük őket szabadon. Most már biztonságban vannak, ha a madaraktól nem is, de a négykerekű ellenségeiktől jó távol. A békamentés nem csak a békák szemszögéből hasznos, legalább ilyen fontos szerepe van a környezeti nevelésben és a szemléletformálásban is. Sok gyerek talán itt találkozik először élőben békával, s lehet, hogy még az elején viszolyog a kétéltűektől, de a mentés végére a többség már pozitív érzelmekkel megy haza.

Farmos büszkesége

Miután szabadon engedtük a kis békákat, visszaindulunk a faluba, de ezúttal egy sokkal izgalmasabb útvonalon megyünk, a Nagy-Nádason kelünk át. Farmos büszkeségén, ahogy az egyik óvónő fogalmazott. Az itt létrehozott Kékbegy tanösvény első szakasza a víz felett, egy 200 méteres pallósoron halad, ami izgalmas élmény nemcsak az ovisoknak, de nekünk felnőtteknek is.

A Hajta-patak táplálta mocsarak gazdag állatvilágnak adnak otthont. Míg átkelünk a nádason, a közelből nyári ludak hangja hallatszik, kicsit távolabb egy nagy kócsag röppen fel, arrébb egy barna rétihéja szitál a levegőben, egy tócsában parányi vöröshasú unkákat veszünk észre. Az Öreg-Hajta medrében egy kis csuka úszik, és találunk egy réti csíkot is, de az sajnos már nem él.

A nádasból kiérve, még azon tűnődöm, milyen szerencsések a farmosiak, hogy egy karnyújtásnyira tőlük ilyen természeti értékek vannak, mikor a falu szélén már egy gyönyörű szikesen találjuk magunkat. Az ég kék, a nap süt, a vakszik foltok fehéren világítanak az éledező zöld növényzet ölelésében. A legszívesebben most leülnék és jó hosszú ideig nem is mozdulnék innen, csak nézném ezt a szépséges tájat, de sajnos nincs időm, el kell érnem a következő vonatot. De azt már most tudom, hogy hamarosan visszajövök, mert muszáj bejárnom és alaposabban is megismernem ezt a gyönyörű vidéket. Nem is értem, hogy várhattam ezzel ilyen sokáig.

2017. április 15.