Misztikus kolostorromok

Hegytetőkön, csendes völgyekben megbúvó kolostorok egykor a világtól elvonult szerzeteseknek adtak otthont. Emléküket ma már csak romok őrzik, melyek azonban még most is misztikus hangulatot árasztanak. Következzen most három kolostorrom, melyekért még ebben a barátságtalan, hideg időben is érdemes kimozdulni.

Gertrudis nyughelye
Pilisszentkereszt – ciszterci kolostorrom

A 12. századi ciszterci kolostor romjait a Pilis és a Visegrádi-hegység között megbúvó Pilisszentkereszt határában találhatjuk meg. A kolostor alapfalának és a templom kőfaragásokkal díszített oszlopainak maradványai mellett, aki figyelmesen sétálgat a környéken, az a hajdani épület több, a környező fák és bokrok alján lapuló darabját is felfedezheti.

Itt temette el feleségét II. András király

A település területén Szent István alapított bencés monostort, melynek mára alig maradt nyoma. A területet később III. Béla adományozta a francia alapítású ciszterci rendnek, hogy kolostort emeljenek rajta. A ciszterciek vízimalmot, kovácsműhelyt és szökőkutat is építettek itt. A törökök bejövetele után a kolostor elnéptelenedett, a terület pedig később a pálos rend birtoka lett. 1213-ban a monostor falai között temette el feleségét II. András király. Gertrudis ellen itt, a kolostor közelében követett el merényletet magyar főurak egy csoportja, egy pilisi vadászat alkalmával. A díszes síremlék maradványai ma a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.

Megközelítés
A Budapesttől 30 km-re fekvő Pilisszentkereszt határában tábla jelzi az utat a klastromhoz. A műúttól kb. 10 perc gyalogszerrel.

Ahol királyok is vendégeskedtek
Budaszentlőrinc – pálos kolostor

Sokan talán nem is tudják, hogy a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásának közelében egykor híres kolostor állt, amely az 1300-as évek elejétől a pálos rend legfőbb központja és a rend névadója, Remete Szent Pál maradványainak nyughelye volt.

Mátyás király is gyakran ellátogatott ide

A Nagy-Hárs-hegy oldalában emelt, Szent Lőrincről elnevezett kolostornak ma már csak az alapfalai vannak meg. Remete Szent Pál ereklyéit az 1378-as, Velence ellen indított győztes hadjárat után szerezte meg Nagy Lajos király. Az ereklye idekerülése után a kolostor az ország egyik legfontosabb zarándokhelye lett. Nagy Lajos mellett Mátyás király volt a pálosok egyik legnagyobb támogatója, aki pallosjoggal ruházta fel a rendet, és maga is gyakran látogatott el a monostorba. Budaszentlőrincet a mohácsi csata után a törökök kifosztották, lerombolták. Remete Szent Pál maradványait a szerzetesek Trencsén várába menekítették, egy évvel később azonban – a vár ostroma során – az ereklye megsemmisült.

Megközelítés
A romok a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójánál, a Budakeszi út mellett találhatók.

Villamossal a középkorba
Margit-sziget – domonkos apácakolostor

Érdekes látnivalókért gyakran nem kell messzire menni, például a főváros kellős közepén is találhatunk egy középkori kolostorromot. A Margit-szigeten, ahol a 21. században kisgyermekes családok kirándulnak, és futók róják a köröket, a középkorban hazánk egyik legvirágzóbb kolostora állt.

Az egykori Nyulak szigete már a kezdetektől királyi birtok volt, ahol a 13. századtól királyi udvarház és templom is állt. IV. Béla a tatárjárás után feleségével egy ideig itt élt. Ekkor kezdték meg a kolostor építését is, amelyet lányuk, Margit lakhelyének szántak. A király 1242-ben fogadalmat tett: ha az ország megszabadul a tatároktól, születendő lányát Istennek ajánlja. Margit apácatársaival 1252-ben költözött be a domonkos rendi kolostorba. S bár apja nem így tervezte, Margit élete végéig apáca maradt. Aszketikus életet élt, betegeket gyógyított, s már életében nagy tiszteletnek örvendett.

IV. Béla lánya 1252-ben költözött be a kolostorba

A kolostor évszázadokig virágozott. Az apácák hatalmas birtokokat kaptak, a vámszedés jogával is rendelkeztek, s a későbbi uralkodók, például Mátyás király is támogatták őket. A mohácsi csatavesztés után azonban ez a kolostor is elnéptelenedett.

A cikk teljes terjedelmében a Turista Magazin 2014 februári számában jelent meg.

2017. március 28.