Randevú a jósvafői szalamandrákkal

Bebarangoltuk az Aggteleki-karszt vidékét, és időnk nagy részét ezúttal nem a föld alatt, inkább a föld színén töltöttük. Egy korábbi, őszi kirándulás rövid krónikája, lovakkal, szarvasokkal és szalamandrákkal.

Jósvafőbe egy egyetemi terepgyakorlaton szerettem bele. Azt gondoltam, na, itt tudnék élni, vagy legalábbis el bírnék viselni egy hétvégi házat. Hosszú évek teltek el, sok helyen megfordultam azóta, de Jósvafő számomra ma is az egyik legszebb falu az országban.

Szállásunktól a faluig a Tengerszem-tó mellett vezetett az út, így rögtön az egyik legszebb látnivalóval hangolhattunk az egész napos túrára. Jósvafő központjának mesebeli hangulata van a felújított régi malommal, a dombon álló templomtoronnyal, a régi házakkal, a fák között csordogáló patakkal. Csak azok a villanyvezetékek ne lennének! Hányszor eszembe jutott már ez szép falvakban, városokban járva. Tudom persze, hogy ez leginkább anyagi kérdés, de szeretném hinni, hogy a főterek térkövezése után a város- és faluszépítő projektek keretében egyszer talán a vezetékek föld alá helyezése is sorra kerülhet.

A szalamandráknak már nem az alkimistáktól kell félni

Nagyon reméltem, hogy az itt töltött hétvége alatt láthatok foltos szalamandrát, még akkor is, ha ezek az állatok főleg este és éjszaka aktívak. Szerencsém volt, mert jó szokásuktól eltérően ezúttal nappal is mutatkoztak.

A szalamandrákról régen úgy hitték, a tűzben születtek, és képesek eloltani a tüzet. Szegény állatoknak már az ókortól kezdve meglehetősen rossz hírük volt, úgy tartották ugyanis, hogy náluk mérgezőbb állat nincs, és számos babona, hiedelem kötődött hozzájuk. Később az alkimisták látóterébe kerültek, és ebben sem volt köszönet. A tudósok ugyanis aranyat próbáltak előállítani egy kis higany és némi elszenesedett szalamandra felhasználásával.

Ma szerencsére már nem fenyegeti ilyen veszély az Aggteleki Nemzeti Park címerállatát, amely Európa-szerte szinte mindenhol védett állat. A szalamandrák ősszel telelő helyeikre igyekeznek, és ehhez nem ritkán közutakon is át kell kelniük, így ma már nem az alkimisták, sokkal inkább az autósok jelentik a legnagyobb veszélyt számukra. Mi is láttunk néhány példányt, melyek szerencsésen túljutottak az úton, és a Tengerszem-tótól a közeli erdőkbe igyekeztek, hogy legközelebb talán már csak jövő tavasszal jöjjenek újra elő.

Hucul ménes a domboldalon

Jósvafő környékét több útvonalon is bejárhatjuk. Mi a nemzeti park Tohonya-Kuriszlán tanösvényén indultunk útnak. Bár hétvége volt, ezen a szeptember végi szombaton egy lélekkel sem találkoztunk, ezt persze egyáltalán nem bántuk. Turisták helyett mesebeli erdők, mohos kövek, rengeteg gomba, csobogó patakok, zöldellő rétek fogadtak bennünket.

Megtaláltuk a Gergés-Lápán tanyázó hucul ménest is. A lovak békésen legelésztek a réten, és ezt az idillt mi, kóbor túrázók sem tudtuk megzavarni. A hucul ló az egyik legrégibb lófajta, a második világháború előtt jelentős állománya élt az országban. A főleg katonai célokra tenyésztett lovakból a háború végére alig néhány példány maradt. Ezeket előbb a Fővárosi Állatkertbe gyűjtöttek össze, majd ide, az Aggteleki Nemzeti Parkba kerültek, ahol évtizedek óta az eredetihez hasonló körülmények közt tenyésztik őket.

Jó ebédhez szól a szarvasbőgés

Nem messze a ménestől leültünk ebédelni. Miközben a szendvicsemet eszegettem, nem tudtam betelni a tájjal. A látványhoz igazi, őszi hangaláfestést is kaptunk a környékbeli szarvasoknak köszönhetően. Néha olyan érzésünk volt, mintha minden bokorban egy-egy szarvasbika bújt volna meg. Hol innen, hol onnan hallottuk szerelemre éhes bőgésüket. Ez azért is volt külön öröm számomra, mert két nappal korábban még életem első szarvasbőgésére vártam a hűvös, bükki éjszakában.

Az Aggteleki-karszt legérdekesebb felszíni látnivalóit felfűző Baradla tanösvényt teljes egészében már nem tudtuk bejárni, de néhány nevezetes látnivalót, a Vörös-tavat, a Medve-sziklákat és az Aggteleken található karrmezőt azért útba ejtettük.

Az Aggteleki-karszt az ország egyik legszebb vidéke, nem is értem, hogy várhattam ilyen hosszú ideig a visszatéréssel. Még ha egyelőre nem is lesz házam Jósvafőn, mostantól egészen biztosan gyakrabban megfordulok itt turistaként.

2017. szeptember 23.