Vadludak nyomában

Egy hely, ahol még megmaradt valami az egykori, hatalmas „vadvízországból”, és ahol úgy lehet órákon keresztül gyalogolni, hogy a madarakon, őzeken és vaddisznókon kívül mással, nem igen találkozik az ember.

Még félúthoz sem érünk, mikor Mezőberény előtt már előkerülnek a távcsövek. Darvak eszegetnek a közeli földeken, és mellettük nem lehet csak úgy elmenni. Néhány madár már próbálgatja a násztáncot, kecsesen ugrálnak és röppennek, miközben a többiek kukoricaszemek után kutatnak. Március elején ritkán látni darvakat errefelé, ezért is örülünk annyira ennek a váratlan, reggeli meglepetésnek.

Békés megyében járunk, az ország délkeleti csücskében. Keletre tartunk, egészen a román határig utazunk, az ország talán egyik legkevésbé ismert részébe. „Amerre a madár se jár”, mondhatnánk, de ez a szólás itt most egyáltalán nem állja meg a helyét. Mert, bár turistákkal tényleg nem találkozunk, madarakból szerencsére, elég sok van errefelé.

Nyári ludak totyognak a fűben, Biharugra határában. Ez itt a Kis-Sárrét, egészen pontosan a hajdani Kis-Sárrét. Az egykori hatalmas mocsárvidéknek, a lecsapolások után csak apró maradványai maradtak meg, mint az Ugrai-és a Sző-rét. Ide azonban nem léphetünk be, mivel ezek a Körös-Maros Nemzeti Park fokozottan védett területei. A Kisvátyoni Tanösvényen azonban bátran végig sétálhatunk és közelebbről is megismerkedhetünk az itteni gazdag élővilággal. A tanösvény nyolc kilométer hosszú és az Alföldi Kéktúra útvonalának is része.

Letesszük az autót, és máris egy hosszú fapallón lépegetünk, mely egy vizenyős réten visz keresztül. Vízállások később is kerülnek elénk, ezért kora tavasszal érdemes bakancs helyett, gumicsizmában útnak indulni.

A Kisvátyoni-erdőben még kopaszak a fák. A tanösvény táblát olvasgatjuk éppen, mikor az ösvény másik végén egy vaddisznóra leszünk figyelmesek. Az állat lassan kocog, és egyenesen felénk tart. Egyelőre nem akar tudomást venni rólunk, néha felnéz, mintha valami gyanús lenne számára, de aztán úgy dönt, mégsem izgatja magát. Egyre közelebb jön. Felfoghatatlan, hogy még mindig nem vesz észre bennünket. Persze, tudjuk, a vaddisznók nem a látásukról híresek, és most a szél sem segíti, de azért mégis furcsa, hogy még mindig semmi reakció. Alig öt méterre van tőlünk, mikor végre meglátja az őt bámuló embereket. Nagyot néz, horkant egyet, és bemenekül az erdőbe. Mi pedig megnyugszunk, mert nem volt kész tervünk a helyzet kezelésére.

A sárréti föld sok nyomot megőriz, útközben találunk gímszarvas-, borz- és rókanyomokat, a csatornákon vidracsapák vezetnek át. A nyomok tulajdonosaival azonban sajnos nem találkozunk. Az út menti kökénybokrok boltívként hajlanak össze a fejünk felett. Az idő kegyes hozzánk, szikrázó napsütésben haladunk, bodros felhők adják a díszletet, és időként a távolban a bihari hegyek is feltűnnek. A tanösvény felénél egy magasles áll, ahonnan rálátni a Begécsi-halastavakra.

Természetesen ránézünk a tó madaraira, elvégre részben ezért is jöttünk. A tavon az év első két hónapjában többezres vadlúd csapatok időztek, március elejére nagyrészük már továbbállt. Nyári ludakat, nagy lilikek kisebb csapatait, bütykös hattyúkat, nagy kócsagokat, kárókatonákat és egy magasban köröző rétisast azért most is láttunk. A Begécsi- és a Biharugrai- halastavak a második legnagyobb halastórendszer hazánkban, s gazdag madárviláguknak köszönhetően, mint nemzetközi jelentőségű vizes területek, a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartoznak.

A tanösvényt késő délutánra járjuk végig, levezetésként még megállunk a csendes Biharugrán, melynek leghíresebb szülötte, Szabó Pál író. 1948-ban, egy alföldi falu életét bemutató regénytrilógiájából készült az államosított filmipar első alkotása, a Talpalatnyi föld. Az író egykori lakóháza ma múzeum. Autóval átmegyünk a közeli Gesztre is, hogy megnézzük a Tisza- kastélyt. Az épület pompája mára jócskán megkopott, de még így is csodaszép. Geszt két miniszterelnököt is adott az országnak, innen származik Tisza Kálmán és fia, Tisza István is. Az udvaron, a kastély közelében egy aprócska ház áll. A kis nyári lak Arany János kedvelt tartózkodási helye volt, mikor házitanítóként a családnak dolgozott.

Hazafelé még megállunk egyszer, hogy rápillantsunk egy túzokok által kedvelt gyepre. Őket most nem látjuk, csak nyári ludak és őzek eszegetnek békésen. A távolban bíbicek hangoskodnak. A napokban tértek vissza telelőhelyeikről. Mi pedig bízunk benne, hogy velük együtt, a tavasz is megérkezett.

2017. március 28.