Titokzatos romok az erdő mélyén

A Vértesben viszonylag közel egymáshoz változatos látnivalókat találhatunk, melyekért még így tél végén is érdemes felkerekedni. Van középkori templomrom, egy lebegő falu, és még marsbéli tájon is sétálgathatunk.

Első éves voltam, mikor a geológia terepgyakorlat egyik állomásaként megálltunk Gánton. Ennek már legalább 15 éve, úgyhogy a részletek nem maradtak meg, csak arra emlékeztem, hogy nagyon különleges volt a hely atmoszférája, és hogy nagyon vörös volt minden. Emlékeim nem csaltak, ez a marsbéli táj, ahol a sárgától a vörösön át a liláspirosig minden színárnyalat megtalálható, most is egészen szürreális élményt nyújtott.

Gánton az 1920-as években indult meg a bauxit-kitermelés, és a bánya néhány évtizedig Európa egyik leggazdagabb bauxitlelőhelyének számított. A hatvanas évekre azonban kimerült, 1988-ban pedig végleg bezárt. A külszíni fejtés helyén ma földtani parkot alakítottak ki. Van itt tanösvény és bányászati múzeum, amely azonban most nem volt nyitva. A tanösvény valószínűleg elsősorban a leendő geológusokat, gyakorló földrajztanárokat vagy a hozzám hasonló pályaelhagyókat hozza lázba, a vörösben úszó táj azonban mindenki számára különleges látvány. A bányászat okozta tájsebet a természet próbálja begyógyítani, sok helyen már megtelepedett a növényzet, és a nyomokból ítélve elég sok kisebb-nagyobb állat jár errefelé.

Templomrom az erdő közepén

Az itiner szerint az Oroszlánytól Pusztavám felé vezető útról egy murvás mellékútra letérve érhetjük el a vértesszentkereszti bencés apátság romjait. Pusztavám felé haladva a romot jelző táblák helyett csak egy óriási kígyóként tekergő szénszállító szalagot láttunk, mely már Oroszlány óta követett bennünket, és a legváratlanabb helyeken bukkant fel, hol az út felett, hol a fák között. Végre ráleltünk a megfelelő útra, és hamarosan ott álltunk az ország egyik legszebb román kori egyházi emléke előtt.

A romok őrzője, aki kutyájával az erdő szélén él, szigorú arccal méregetett bennünket, aztán – látva érdeklődésünket és azt, hogy nem cseng ismeretlenül a Csákok neve – mesélt nekünk a kolostor történetéről. Hamar kiderült, hogy a környék múltja a kisujjában van, és az ember műveletlennek érzi magát mellette, amiért nem tudja kapásból, melyik család birtoka is volt ez a terület Zsigmond király idején. A nemrég visszakerült épületdarabok közül is megnézhettünk néhányat, melyek közül némelyik muskátlitartóként funkcionált az elmúlt évtizedekben. A romok darabjait még az 1700-as években kezdték elhordani innen. A környék épülő templomaihoz, a bokodi Öreg-tó malmához is vittek köveket, de Tatán, az Esterházyak által létrehozott angolpark műromjában is találhatunk innen származó darabokat.

Horgászok és remeték

Az Oroszlány mellett található a Bokodi-tóról remek fotókat lehet látni a neten, ha már erre jártunk, mindenképpen szerettem volna megnézni én is. A tavat 1960-as években hozták létre, az Oroszlányi Hőerőmű hűtőtavaként. A 2015-ig működő erőműnek köszönhetően a tó télen sem fagyott be, így egész évben lehetett itt pecázni. A tó az itt létesült horgászfalu révén lett híres, a házikók ugyanis a cölöpökön, a víz felett állnak, és keskeny fapallókon lehet azokat megközelíteni.

Oroszlány mellett van egy másik ismert és nagyon érdekes hely, Majkpuszta. Az itt található kamalduli remeteség a barokk egyházi építészet európai szinten is egyedülálló emléke, mely engem leginkább a belgiumi beginaudvarokra emlékeztet. A kőfallal körbevett remeteségben kis házikók, a kolostorépület és egy templom állt. A kamalduli remeteséget Esterházy József alapította 1733-ban. 1770-re készült el minden épület, a remeték azonban alig egy évtizedet tölthettek csak itt, mert 1782-ben II. József feloszlatta a rendet. A rend feloszlatása után a felszámolóbiztosok akkurátusan végezték munkájukat, és minden mozdíthatót elvittek. Még a templom tégláit is széthordták, és más épületekbe építették be őket, így a templomból mára csak egy torony maradt.

A kolostor számos funkcióváltáson esett át az idők során. Volt posztó- és szűrgyár, majd az Esterházyak kastélya lett, de volt itt tábori kórház, munkásszálló és úttörőtábor is. A sokáig romosan álló épületet az utóbbi években teljesen felújították, és most már pompájában látogatható, a kiállítás végigjárva bepillantást kaphatunk a remeték életébe.

A csend hangjai

A remeteség celláit ma már bárki bérbe veheti, és elvonulhat ide egy kicsit a világ zaja elől. A hely szép, kellően távol van mindentől, és hát, az sem mindennapi élmény, hogy az ember egy remete egykori házában hajthatja álomra a fejét. A cellaházak egyikében múzeumot rendeztek be, ahol megnézhetjük, milyen körülmények között éltek a fehér barátok. A puritán lakószoba mellett a remeték részére egy házi kápolnát, egy kamrát, és ami a legmeglepőbb, egy kivezető csatornával is ellátott, benti mellékhelyiséget is kialakítottak. Ez utóbbi, azt hiszem, igencsak ritkaságnak számított a 18. században.

A kamalduli remeték szigorú szabályok szerint élték életüket. Némasági fogadalmat tettek, amelyet évente csak két alkalommal, három napra szakíthattak meg. Akkor sem szólhattak, ha valami gond volt, a laikus testvérek onnan tudták meg, hogy valaki beteg, hogy egy égő gyertya került az ablakába. A majki kamalduli remetékkel kapcsolatban számos legenda maradt fenn. Állítólag a remeteség területéről titkos alagút vezetett ki a falakon túlra. Egyesek szerint csak a szomszédos halastóig, mások szerint viszont egészen az oroszlányi Várdombig. A hatvanas években még barlangászok is kutattak itt, és megpróbálták felderíteni az udvari kőkúttól induló alagutat, de a beomlások miatt nem sokra jutottak. Ez persze megindította a környékbeliek fantáziáját, számos feltételezés született arról, vajon kik és milyen célból használták az alagutakat. Az igazságot azonban máig nem tudja senki.

2017. november 13.