„A turistaság, a természetkedvelés
itt csak nevetséges hóbort”

Mikor a természetjárást sokan még inkább afféle furcsa hóbortnak tartották, Czárán Gyula már megszállottan kutatta a bihari hegyeket. Barlangokat tárt fel, turistautakat épített, könyveket írt, túrákat vezetett és sok-sok emberrel ismertette meg ezt gyönyörű vidéket.

Czárán Gyula magyar nemességet nyert örmény kereskedő családban született 1847. augusztus 23-án. Mérnöknek készült, jogásznak tanult Bécsben, de élete értelmét végül a Bihar-hegységben találta meg. 1871-ben felfüggesztette jogi tanulmányait, és apja betegsége miatt hazatért az Arad megyei seprősi birtokra. És ez fordulópontot jelentett életében.

A természet megszállottja

A gazdálkodáshoz nem sok kedve volt, és kezdetben nem igazán találta a helyét otthon. Kedvet leginkább csak a zenében, a könyvekben és a kirándulásokban talált.

Egy könyv különösen nagy hatással volt rá. Hunfalvy János 1864-ben megjelent, a Magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című munkájának nyomán látogatott el a Belényes közelében található Mézgedi-cseppkőbarlangba. A barlangot akkoriban leginkább csak a környékbeli pásztorok használták. Ő volt az első, aki kutatásba kezdett itt, majd járhatóvá tette és jelzésekkel látta el a barlang járatait. 1890-ben, édesapja halála után a Béli-hegység lábánál fekvő fürdőtelepen, Menyházán bérelt ki egy villát, és ettől kezdve ideje nagy részét a természetben töltötte, s életét egyre inkább a környék feltárásának és másokkal való megismertetésének szentelte. Hogy hiányosnak érzett geológiai tudását bővítse, 45 éves korában, beiratkozott a selmecbányai erdészeti és bányászati főiskolára.

„Galbena fejedelme”

Czárán Gyula a Bihar-hegység számos természeti kincséhez épített ki turistautakat, és sok látnivalót ma is az általa adott néven ismerünk. Feltárta többek között a Meleg-Szamos forrásvidékét, a Szamos-bazárban utakat, hidakat, a barlangokba lejárókat építtetett. Az itt található változatos természeti szépségek egy keleti bazár tarkaságát juttatták eszébe, innen az elnevezés. „Ne tessék visszariadni a névtől, ez olyan bazár, ahol nem zsarolnak meg senkit, itt nem árulnak semmit pénzért, mindent ingyen élvezünk…”

Később feltárta és utakkal látta el a Fekete-Körös mellékfolyójának, a Galbenának felső medencéjét, majd utat épített a Csodavárhoz is, melynek elnevezése szintén tőle származik. Többször járt Mócvidéken is, ahol a hegyekben élő, babonás mócok kezdetben többször is megkergették, és kutyákat eresztettek rá. Később azonban megismerték és megkedvelték Czáránt, aki sok hasznos dolgot tanult meg tőlük.

Első cikkét is erről a vidékről írta, 1900-ban, Utivázlatok Moczopotámiából címmel. Záray János így ír a mócokkal való ismerkedés időszakáról: „Eleinte Czáránnak sok baja volt velük. Sehogysem tudták megérteni, mit keres folyton a hegyek között. No meg Czáránnak nem volt valami bizalmat keltő külseje. Piros posztóingje (mely akkor jött divatba a tornászoknál, sportolóknál, s így a természetjáróknál is), sárga bőrmellénye, erőstalpú szöges cipője, faragott hegymászó botja, a természetben való állandó tartózkodástól és a naptól erősen megbarnult arca, torzonborz bajusza és szakálla és az a szokása, hogy menetközben lépéseit morogva számolta, első megjelenésére egyenesen ijesztővé tették külsejét. Nem is csoda, hogy „priculici”-nak (hegyi rossz szellemnek) gondolták.”

Persze, a természetjárás hajnalán a turistákra még sokan furcsa szemmel néztek. Egyszer Verespatakon Czáránt és plébános barátját még a csendőrök is bekísérték, mert gyanúsnak találták őket. Később így beszélt erről: „Ha a lelkét is kiteszi, el nem hiszi neki semmi emberfia, hogy lehetséges legyen: hegyet mászni, fáradni azért, hogy egy vízesést, barlangot, vagy effélét meglásson. Ez nem lehet, ilyen bolond ember nincsen… legvalószínűbb, hogy az ördöggel cimborál, s annak segítségével akar kincset találni… A turistaság, a természetkedvelés itt csak nevetséges hóbort, a civilizációnak egy kinövése, a turista szánalomra méltó bolond, egy csakhogy éppen nem közveszélyes elmebeteg, kit nyavalyája nem enged pihenni s űz erre-arra a világban”.

A szegények jótevője

Czárán sok időt töltött Biharfüreden, a környék túráit a Kalauz a biharfüredi kirándulásokra című könyve ismerteti. A turistautak kiépítése mellett a helyieket is megpróbálta ösztönözni és bevonni a turizmusba. Pénzt adott kölcsön a biharfüredieknek, hogy azok lovakat vehessenek, és így tudják a fürdővendégeket szállítani. Czáránt a szegények jótevőjeként is ismerték, aki Menyházán karácsonyfával és ajándékokkal kedveskedett a rászorulóknak. Szerény ember volt, tudásával sosem kérkedett. Zenei tehetségéről például közeli ismerősei sem tudtak sokáig semmit, pedig zongorán, cimbalmon, citerán és okarinán is tudott játszani.

Czárán nem csak könyvei és cikkei segítségével kalauzolta a természetjárókat, de maga is sok túrát vezetett, gyalogosan és lóháton egyaránt. A résztvevők beszámolóiból kiderül, hogy mindezt nagy alapossággal tette, figyelme minden részeltre kiterjedt. Dr. Ruzitska Béla vegyészprofesszor, akinek hála, számos archív felvétel is fennmaradt Czárán túráiról, így emlékezik: „Mert Czárán Gyula minden társas kirándulását előre gondosan elrendezte, útitervet készített, időbeosztást állapított meg, lovakat, csomaghordókat fogadott, élelemről, italról és minden egyéb szükségesről gondoskodott, sőt a legtöbb esetben turista társai korai felébresztését is maga személyesen végezte. Mindezeknél fogva bátran elmondhatjuk, hogy Czárán Gyulával társas kirándulást tenni, valóságos gyönyör volt.”

A cikk a Turista Magazin 2014. májusi számában jelent meg.

Czárán túraleírásaiban részletes instrukciókkal látta el a turistákat. „Szép kilátó pontoknál nagyon czélszerü, derékban egész oldalt hajolva is megnézni a panorámát, a fejnek oly állást adva, hogy a két szemet összekötő vonal ne vízszintesen, hanem függőlegest képezzen: a kép bája ezzel többnyire fokozódik, s néha szinte tündéries zománczot nyer eképpen a táj.”

2017. augusztus 24.