Karantén természetbúvárok, avagy kész vadon a kert

most | 2020. június 17.

Az elmúlt pár hónapban elég sok időt töltöttünk a kertben. Azt nagyjából tudtam, milyen állatok fordulnak meg nálunk, de hogy ennyi izgalmas dolog történik a ház körül, arra álmomban sem gondoltam.

Nem tettünk persze tudománytörténeti jelentőségű megfigyeléseket, de számunkra mindenképpen izgalmas és felfedezésekkel teli volt ez az időszak. Pláne úgy, hogy a történéseket egy ötéves óvodással együtt követtük nap mint nap.Ültünk a fűben, figyeltünk, néha David Attenborough-ként jártunk-keltünk és mindeközben sokat tanultunk a körülöttünk élő állatokról és növényekről.

Az egész természetesen a madarakkal kezdődött, pontosan egy feketerigó párral, akik fészket raktak az egyik bokorban. Lettek szép kék tojások is, de hamarosan egy nyest vagy a szomszéd macskája, kifosztotta a fészket. Szerencsére a rigók nem adták fel, és rövidesen újra próbálkoztak a ház előtti borostyánsövényben. Mostanra jó ismerőseink lettek, és azt hiszem, ők is bizalmukba fogadtak bennünket, mert a kerti itatóra akkor is leszállnak, amikor mi a közelben vagyunk.

A madaraknak és mindenki másnak, aki szereti

Az itató egyébként kiemelt helyet foglal el a kert állatainak életében. A legtöbb madár kifejezetten csak ezért repül be hozzánk. Mostanra megszokták, hogy itt mindig találnak vizet, épp ezért muszáj figyelnünk arra, hogy az itató mindig fel legyen töltve, mert kánikulai napokon nem a legjobb móka új vízforrás után kutatni.

Itató persze minden más állatnak is jár, a rovarok is kaptak egy kisebbet a kert másik szegletében és az itt élő fali gyíkok is, akik most már a csigákkal osztoznak a kis virágalátéten. Fali gyíkokból egy egész kolóniánk van, egy évekkel ezelőtt összerakott farakásban telepedtek meg. Bevallom, nem volt tudatos, hogy „mágikus farakást” építsünk, egyszer összeraktuk, aztán így maradt, de most már tudatosan nem nyúlunk hozzá, hogy még véletlenül se bolygassuk a gyíkok lakhelyét.

A darázsgarázs szorgos bérlői

Az önkéntes karantén első napjaiban készítettünk egy darázsgarázst is, amelynek hamarosan lakója is lett. Pontosabban bérlője, aki az utódait helyezte itt biztonságba. Egy szarvas faliméh, a magányos művészméhek családjából. Ezeknél a méheknél nincs utódgondozás, pontosabban van, csak fókuszában már az első pillanattól az önállóságra nevelés áll.

A méhek a darázsgarázs lyukaiba rakják le petéiket, külön fallal elválasztott rekeszekbe. Minden rekeszbe egy pete kerül, és mindegyik mellé csomagolnak egy kis virágpor-ellátmányt is, ami a kifejlődő lárva tápláléka lesz majd. Ha minden jól megy, jövő tavasszal néhány kis méh rágja majd ki magát a befalazott lyukakból. Remélem, nem maradunk le a nagy pillanatról.

Tavasszal végigkövethettünk egy elhúzódó konfliktust is, a szomszédos szajkók és egy közeli nyírfán fészket rakó dolmányos varjúpár között. Őket figyelve rájöttem, ezek a fajok kifejezetten élvezik a cirkuszt, mert hol a szajkók, hol a varjak kezdeményezték a balhét. Azt tudtam, hogy a szajkók remek hangutánzók, az egerészölyv vijjogását kimondottan szívesen utánozzák. Ezt most is hallhattam az egyik szajkótól, amelyik általában akkor vette elő idegennyelv-tudását, amikor valamelyik dolmányos varjú a közelben volt. A trükk azonban nem nagyon vált be, a varjúkat nem tudta átvágni.

A szajkókkal kapcsolatos a legnagyobb dráma is, aminek szemtanúi voltunk. Egyik nap éktelen hangzavarra értünk haza, széncinegék röpködtek ide-oda idegesen. Hamar kiderült, egy szajkó miatt támadt a zavar, ugyanis rátalált a cinegék fészkére, és az utolsó fiókáig kipakolta azt. Engem mindig megviselnek az ilyen események, pedig jól tudom, a természetben ez sokkal gyakrabban megtörténik, mint gondolnánk.

Ki lakik az üregben?

Májusban ismét az ízeltlábúaké lett a főszerep, ugyanis különös lyukak jelentek meg a kertünkben. Van egy kedves mesekönyv, Valamicsoda a címe, főhőse egy kisfiú, akinek a kertjében, a cseresznyefa alatt egyszer csak lett egy titokzatos lyuk. A történetben a kisfiú, családja és barátai segítségével megpróbálja kitalálni, ki lakhat a rejtélyes üregben. Mi is hasonlóan voltunk, próbáltuk kitalálni, vajon kik lakhatnak a nagy, 100 forintos-átmérőjű, függőleges lyukakban, amelyeknek a falát mintha egy derék kőműves tapasztotta volna.

Azt sejtettük, hogy pókokról van szó, csak azt nem tudtuk, milyen fajról. Kis utánjárás és megfigyelés után kiderült, pokoli cselőpókok cuccoltak be hozzánk, öten- hatan egyszerre, legalábbis ennyi lyukat számoltunk meg.

Tőrösdarázs vs. orrszarvúbogár

Május közepén tűntek fel az óriás-tőrösdarazsak is, amelyek hazánk legnagyobb darázsfajai, a nőstények az öt centiméteres nagyságot is elérhetik, ennek ellenére egyáltalán nem kell tőlük tartani. Ide-oda röpdösnek, de csak a szerelmet keresik, velünk egyáltalán nem foglalkoznak, mi csupán tereptárgyak vagyunk számukra.

És hogy hogy miért is jöttek ezek a védett darazsak pont a mi kertünkbe? Hát, az orrszarvúbogarak miatt, amelyek szintén élnek a kertben. Az óriás-tőrösdarazsak ugyanis szívesen rakják petéiket az orrszarvúbogarak lárváiba, amiket aztán a fejlődő darázslárvák szépen megeszegetnek. Kicsit horror, tudom.

Az orrszarvúbogarak, legalábbis, akiket nem találtak meg a tőrösdarazsak, mostanában másznak ki a földből, de idekint újabb veszély leselkedik rájuk, éjszakánként sünök kutatnak a frissen átalakult bogarak után.

Most, amikor ezt a bejegyzést írom, június közepe van. A kert érezhetően csendesebb, mint tavasszal volt. A madarak is ritkábban mutatkoznak, de a feketerigók továbbra is feltűnnek, sőt, szerintem egyszer már repülni tudó, siheder fiókáik is jártak a kertben. A tőrösdarazsakat viszont már nem látni, ők megtették, amit meg kellett tenniük, a jövő nemzedék sorsa biztosítva van, számukra ennyi volt az élet. De a cselőpókok most, június közepén is itt vannak, az egyikőjük utótestén egy méretes kokont hordoz, benne az utódaival, és időnként jó anya módjára, napoztatja is azt. Mi pedig továbbra is figyeljük őket és a kert többi lakóját, és várjuk, vajon milyen izgalmakat tartogat a nyár itt, a mi kis külön bejáratú vadonunkban.

Köszönet a fotókért Szelényi Balázsnak.

 

2020. június 17.